Cukorbetegség és az olajok

A cukorbetegség ma már egy olyan kór, mely egyre több embert sújtás katasztrófaként van jelen e században. A múlt század eleji felbukkanása óta szinte a semmiből az egyik legégetőbb egészségügyi kérdéssé nőtte ki magát mindössze száz év alatt. Ma már a hatodik legveszélyesebb betegségnek tartják, mely a különböző szövődmények mellett, még halálhoz is vezethet.

zsirsavak-egeszseg

Ma az a tendencia, hogy amikor az orvos diagnosztizálja az illetőnél a cukorbetegséget, akkor egyből egy olyan diétát javasol, melyben a zsír bevitele radikálisan csökkentve van: főként a telített zsírsavakat kell kerülni. Persze ez nagyon sokat segíthet a cukorbetegség kezelésében, de a szervezet egészséges működéséhez nem megfelelő, mivel a zsírsavak hiánya a testünket kimeríti, így fáradtak, erőtlenek leszünk az immunrendszerünk pedig a padlóra kerül. Hosszútávon ez a megoldás nem javít hanem ront a beteg életminőségén.

Ennek pedig leginkább a telítetlen zsírokra való átállás a felelős.

Miért károsak a telítetlen zsírsavak a cukorbetegség szempontjából?

Ezek a zsírsavak gátolják a sejtek azon képességét, hogy összekapcsolódjanak az inzulinnal, így kevesebb glükózt képesek felvenni. A többszörösen telítetlen zsírokat ráadásul nagymértékben oxidálják a szabad gyökök.

A telítetlen zsírsav elégése során káros méreganyagok keletkeznek és transz-zsírok, melyeknek szintén bizonyított egészségkárosító hatásuk.

Ha étolajat használ, nagy mennyiségű Omega-6 zsírsavat eszik valójában. Az omega-6 zsírsavból termelődő prosztaglandin magas vérnyomáshoz vezethet, nem csoda hogy minden harmadik ember küzd ezzel a problémával.

A telített zsírsavak emésztése pedig igen nehéz emellett használatuk eltömíti az artériákat, emiatt kerülendők.

Mi a megoldás?

Olyan zsiradékot kell választanunk, mely egészséges zsírsavakat tartalmaz. Egy ilyen példa a kókuszolaj. A kókuszolaj használatával javíthatjuk egészségünket, elkerülhetjük a hízást és a pajzsmirigy problémákat és hatékonyan kezelhetjük vele a kialakult cukorbetegséget is.

Termékek cukorbetegeknek

Vitaking GymnemaSylvestre kapszula 400mg 90db

Vitaking Gymnema Sylvestre kapszula 400mg 90db

A növény a cukor rombolójaként ismert a világban, mert az ősi időkben az ayurvédikus orvosok megfigyelték, hogy ha a gymnema levelét fogyasztják, az elnyomja a cukor ízét. Segíthet a súlycsökkentő programokban, mint természetes étvágycsökkentő.

Ár: 2090 Ft
Megnézem

BioCo Fahéj kivonattabletta 60db 1500mg

BioCo Fahéj kivonat tabletta 60db 1500mg

1500mg fahéj őrlemény tablettánként. Krómmal és kapormag kivonattal a normál vércukor szintért.

Ár: 3690 Ft
Megnézem
Újdonság

Diabess Györgyteafilteres teakeverék 40*1,5g

Diabess Györgytea filteres teakeverék 40*1,5g

Enyhítheti ill. megszüntetheti a cukorbetegség számos kellemetlen melléktünetét (végtagzsibbadás, testsúlynövekedés ill. csökkenés, neuropátia, stb.), és késleltetheti a súlyos szövődmények, mint például a magas vérnyomás, érelmeszesedés, veseelégtelenség, keringési problémák kialakulását.

Ár: 2700 Ft
Megnézem
Újdonság

Interherb Diatoncukorkontroll kapszula 60db

Interherb Diaton cukorkontroll kapszula 60db

Kapormagolajat, vitaminokat és krómot tartalmazó étrend-kiegészítő a normál vércukorszint fenntartására. 

Ár: 3730 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!